Május 12.

 

A mai napon a Szegedi Tudomány Egyetem Néprajz szakos diákjai tettek

látogatást a Tájházban. A diákok közül három hallgató feladatként kapta, hogy

Bátya mezőgazdaságáról, a paprika termesztésről, a társadalmi felépítéséről

tartson kiselőadást a helyszínen a társaiknak és a kísérő tanáraiknak.

Érdekességként: a kialakult barátságos beszélgetés alkalmával ők említették

dr. Fehér Zoltán tanár úr nevét. A fiatalokat dr. Szabó Ferencné Végh Etelka

fogadta, válaszolt a kérdésekre, sok érdekes múltbeli információval bővítve az

egyetemisták ismeretanyagát.

Kellemes és hasznos perceket töltöttünk együtt a fiatal nemzedékkel.

 

H.-né G. Edit

(Fotók a Galériában)

 

TÁJHÁZ

Bátya, Foktői út 

 

                                                                    

 

 

 

Az eddigi információk szerint az 1950-es években Vida Margit /Sáfrán Istvánné/ szegény, rászoruló családok, rokonok részére adta ki a lakóházat. 1968 - ban került új tulajdonosa birtokába, Perity Jánosné Végh Julianna személyében. Az 1980-as évek közepén az önkormányzat vette meg az épületet, melyet a mai napig Dr. Szabó Ferencné Végh Etelka bérel. Megvalósítva ötletét, elképzelését, gyűjtő munkájával egy Tájházat rendezett be, melynek minden kiadását, fenntartási költségeit saját maga finanszírozza. A berendezési tárgyak régi padlásokról, nagymama hagyatékából kerültek jelenlegi helyükre. A Tájház mindenki számára nyitott, bármikor megtekinthető. Lehetőség van csoportok számára hagyományok felelevenítésére, osztályok, gyermekcsoportok fogadására.

 

Szeretettel várnak minden Kedves érdeklődőt!

 

Elérhetőség, időpont egyeztetés:

Dr. Szabó Ferencné Végh Etelka

Telefon: 06 20 43-26-777

vagy, munkanapokon:

Polgármesteri Hivatal Bátya, Kossuth L. u. 20.

Telefon: 06 78 468-026

vagy, munkanapokon

Egészségügyi És Szociális Intézmény Bátya, Bercsényi út 17.

Telefon:06 78/468-477

Harangozóné Gábor Edit

 

/Fotók a Galériában./