2015. augusztus 16.

 

dr. Mádi Imre

Vezető ügyész, címzetes főügyészségi ügyész, a legfőbb ügyész tanácsadója

1943. május 20. -  2015. augusztus 16.

 

 

BÚCSÚZUNK

Temetése augusztus 26.-n szerdán 14 órakor lesz a bátyai temetőben.

 

 

 

 

Első pillanatra nem tűnik izgalmasnak, mégis egyedülálló életutat mondhat

magáénak Mádi Imre, aki helyi gazdálkodók gyermekeként 1943-ban született

Bátyán és ott is hunyt el 2015. augusztus 16-án. 72 éves volt, álmában érte a

halál.

Tősgyökeres bátyai volt és egész életében az is maradt, annyira ragaszkodott

a legszűkebb szülőföldjéhez, hogy két éve, a nyugdíjba vonulásakor az egykori

szülői ház mellett vásárolt magának házat, hogy ott tölthesse a hátralévő

napjait. 

Mádi Imre Kalocsán végezte az iskoláit, majd szakmát tanult, vasesztergályos

lett, mert így politikai szempontból már nem nézték a származását, egyenes út

vezetett az egyetemre.

 

Már az egyetemi évei alatt kapcsolatba kerül az ügyészséggel, nem volt

kérdés, hogy mi lesz, ha elvégzi a jogot. Aztán 1971-ben belépett az első és

egyben utolsó munkahelyére a Kalocsai Városi Ügyészségre, ahol 1992-től

vezető ügyészként dolgozott a nyugdíjazásáig.

 

Milyen ügyész volt Mádi Imre? Olyan, aki nem az elméletben, hanem a

gyakorlatban hitt. Buldog természettel nyomozott, irányított és meggyőződése

volt, hogy az  a leghatékonyabb, ha mihamarabb befejeződik egy eljárás.

Mindezek okán a Kalocsai Városi Ügyészség a legeredményesebb lett a

gyorsított eljárások területén Bács-Kiskun Megyében. A nevéhez fűződik az

első őrölt paprika botrány lenyomozása 1992-ben, amelyben több mint száz

gyanúsított szerepelt.

 

És milyen volt Mádi Imre, mint ember? Több mint kiváló. Közvetlensége és

emberszeretete által ismerték szerte az országban, a felvidéken és Erdélyben.

Imádott beszélgetni, élvezte  a társaságot, de ennél is inkább a vendéglátást.

Országos hírű volt az általa főzött halászlé  és a saját bora. Sokat olvasott,

jártas a komoly zenében, az általa vezetett szakácscsapat több első díjat nyert

a Kalocsai Paprikafesztiválon.

 

Nagy tekintélyű ügyész volt, akinek adtak a véleményére, megtehette, hogy

sohasem lépett be a pártba, templomba járt és megtehette, hogy ott élhetett,

dolgozhatott, alkothatott ahol született, ez a hűség volt a legnagyobb erénye.

 

(Forrás:http://hirosveny.hu/hirek/elhunyt-kalocsa-huseges-ugyesze)